Takács Ernő, a Talentis Program operatív vezetője szerint minden rendben van. Ha van is probléma, az abból adódik, hogy "egy korlátlan lehetőségeket teremtő programot" próbálnak megvalósítani "egy korlátokkal rendelkező országban". Úgy véli, bizonyos médiumok - példaként a HVG-t említette - alaptalanul terjesztik, hogy a Talentis pusztán egy óriási haszonnal kecsegtető ingatlanspekulációt takar. Mindenesetre a Pátyot Mánynyal összekötő hét kilométeres szakasz nagyjából hétszáz hektárnyi, ipari parkok, logisztikai csarnokok építésére alkalmassá tett terület közelében halad - ez a már telítődött budaörsi ipari park tizenháromszorosának felel meg. Takács Ernő azonban nem csügged. "Előbb-utóbb csak elhiszik nekünk, hogy az valósul meg, amit 2003-ban mondtunk. Kiálljuk az idő próbáját" - ez a szilárd meggyőződése 2007 telén, a Talentis Zrt. üvegfalú főhadiszállásán, a budai Mammut I bevásárlóközpont legfelső emeletén. Takács - korábban két Vas megyei község körjegyzője - csaknem tíz éve építi Kenyeres Sándor üzletember oldalán annak ingatlanfejlesztő portfólióját (a milliárdos vállalkozó elfoglaltságaira hivatkozva nem tudott időpontot ajánlani egy beszélgetéshez). Bár a tudásközpont "szellemi atyja" idestova négy éve visszavonult a Telkiben épített rezidenciára, megtudjuk, továbbra is ő, azaz Kenyeres a "motor". "Én vagyok a kuplung, aki átviszi az erőt a kerekekbe, és a kormánykereket is én mozgatom - ismerteti Takács a szereposztást. - Az én dolgom, hogy ne essünk hasra az első kőben. De élete hátralevő, üzletben aktív időszakát, ami 20-25 év, Sándor föltette erre a dologra, hozzám hasonlóan." Ezek a mondatok másként csengenek, mint a projekt négy évvel ezelőtti indulásakor hallott szólamok.
Idea
Közép-Európa első tudásközpontja. Magyar Szilícium-völgy. Innovációs régió. Tudásklaszter. Íme, néhány azon kifejezések közül, amelyektől 2003 tavaszán hangos volt a média a Talentis Program kiötlőinek, azaz a Mammut bevásárlóközpontokat megvalósító befektetőknek köszönhetően. A talentisesek bejelentették, belevágnak három éve dédelgetett álmuk realizálásába, amibe máris ötmilliárd forintot invesztáltak. A Zsámbéki-medence tizennégy településével együttműködve elindítani kívánják Közép-Európa első tudásalapú régiójának fejlesztését, a francia Isle d'Abeau és Sophia Antipolis, az angliai Cambridge vagy éppen az amerikai Szilícium-völgy közép-európai testvérét. Az amerikai Szilícium-völgyben Kenyeres Sándor még a hetvenes években, a Tungsram villamosmérnökeként szerzett lenyűgöző tapasztalatokat arról - mint nyilatkozott róla -, hogy miként működik a világ egyik legjelentősebb kutatás-fejlesztési központja.
A Zsámbéki-medence az akkori elképzelések szerint húsz év alatt teljesen átalakulna. Ötvenezer új lakó, komoly egyetemek, kutatóintézetek költöznek be, és nívós szolgáltatások épülnek köréjük. A magyar szürkeállomány itthon marad, a GDP közel két százalékot fog emelkedni. Mindennek persze ára van: 12 milliárd euró, vagyis 3000 milliárd forint, ami magántőkéből, állami és uniós forrásokból adódik össze. (Összehasonlításként: a 2007-2013 között a Magyarországon elkölthető összes uniós forrás 8000 milliárd forint.) Mindössze két feltétele van mindennek - jelentették ki -, hogy a kormányzat és az unió 20-25 százalékkal beszálljon a projektbe, és hogy bizonyos, a Zsámbéki-medencében elterülő 4200 hektáros föld a tulajdonukba kerülhessen (akkor kevesen kapcsoltak: ez az Orbán-kormány által privatizált Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Rt. - HKG - földje).
A Talentist támogatásáról biztosította Magyar Bálint, az oktatási tárca akkori vezetője és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke is. Itthon a Science Park nemzetközi konferencián és más összejöveteleken, külföldön ingatlanszakmai kiállításokon népszerűsítették a programot. Kenyeres Sándor addigra már maga is aktívan támogatta a tehetségeket: 2002-ben osztották ki először a Talentum Díjat, amit azóta is a magánvagyonából szponzorál.
Míg a 2002-es kormányváltásig nagy erőbedobással készítették elő a tudásvölgyprogramot, a szocialista-liberális kormányok éveiben a lendület alábbhagyott. Az állam nem szállt be tőkével, a projekt uniós forrásokból nem részesült. A Magyar Tudományos Akadémia, az egyetemek támogatása csak eszmei volt. És minden lobbizás ellenére sem szerezhették meg a HKG 4200 hektáros földjét, csak magát a céget, amely ezt a földet az államtól haszonbérli. Igaz, a bérlet ideje már-már életfogytig tartó: az Orbán-kormány egyik utolsó intézkedésének köszönhetően ötven év. (Az az elképzelés még 2002 előtt meghiúsult, hogy e földek tulajdonjogát természetvédelmi területekért cserébe megkapják, de erről később.) A fenti okok miatt a társaság a gyors bevételeket ígérő projektekkel indított, és értékesített is az infrastruktúrával felértékelt saját ingatlanportfólióból. A Cipruson bejegyzett cégekből álló háttér-tulajdonosi kör láttán pedig legfeljebb találgatni lehet, vajon kik a Talentis Program igazi befektetői (lásd a Kié a Talentis? című keretes anyagot).
A program gazdái az állami és uniós hozzájárulás elmaradásának róják fel, hogy a Talentis a vártnál kevésbé látványosan fejlődik, hiszen más tudásközpontok indulását közpénz biztosította. Takács Ernő szerint maga a földkérdés bagatell, mivel "a föld a teljes beruházás értékének mindössze két ezrelékét teszi ki", és az első harminc projektet saját tulajdonukon valósítják meg. Ám ha nincs meg az a bizonyos két ezrelék, nincs hová elhelyezni az összesen tervezett mintegy háromszáz projektet. Nem mellesleg a 2003-at megelőző háttérmunka jó része a földszerzést célozta.
Elmepark
Kenyeres Sándor 1999-ben egy termálfalu ötletével jelentkezett be Pátyra. Ez idő tájt már állt a Mammut I, és sínen volt a Mammut II. A pátyiak azonban nem voltak vevők rá, sőt ennyi év után sem szívesen beszélnek arról a perpatvarról, ami a milliárdos felbukkanását követte.
A kudarc után talált rá Kenyeres Gauder Péterre, az urbanisztikai tanácsadással foglalkozó Quo Vadis Kft. vezetőjére, aki - mint utóbbi a Narancsnak felidézte - szintén próbálkozott már az általa "Budapest nyugati kapujának" nevezett térségben (egy zsámbéki expófalu tervét dédelgette az 1996-ra tervezett, de 1994-ben lefújt világkiállítás apropóján). Gauder azt tanácsolta Kenyeresnek, hogy egy hagyományos ingatlanfejlesztési projekt helyett magát "a rendszert" ajánlja fel a kiszámíthatatlan viselkedésű agglomerációs településeknek - azaz lépjen ki a regionális szintre. A rendszer pedig kéznél van: elég megnézni Isle d'Abeau-t vagy Cambridge-et.
Kenyeres nagy lelkesedéssel vetette bele magát a vízió megvalósításába. Idővel kiköltözött Telkibe, a mammutos üzletrészein is túladott. A Tolna megyei Decs községből származó, villamosmérnök végzettségű ingatlanfejlesztőt szakmabeli forrásaink "alkotó embernek", "őstehetségnek" írják le, akit állandó bizonyítási kényszer is hajt. Kenyeres a rendszerváltás éveit egy cipőkészítő gmk üzletvezetőjeként élte meg, amelyhez az akkor népszerű Sandra cipőmárka és egy Váci utcai műhely fűződik. 1993-tól elsősorban a Mammut bevásárlóközpontok mögött álló Burginvest Rt. vezérigazgatójaként válik ingatlanfejlesztővé. Jellemző momentumként él munkatársai emlékezetében, hogy a Mammut I alapozásánál maga is ott állt a gödörben, sisakkal a fején. A tudásvölgynél is mindent a saját szemével akart látni. Már a 2002-es parlamenti választások idejére esett, hogy felkerekedett a jövő talentises csapata, és levizitált a legfontosabb európai helyszíneken. Együtt utazott Szénási Zsolt, a frissen végzett építész, azóta fejlesztési igazgató, Nagy Zsolt, a térségi kht. leendő vezetője, Mészáros László, az oktatási projekt későbbi gazdája, valamint a máig stabil gárda legtöbb tagja.
A koncepcióterv már 2001 augusztusában elkészült a Quo Vadis műhelyében, ahol számos nagyvárosi, regionális szintű fejlesztési program, például a budapesti agglomerációé is napvilágot látott. A Talentis Program e dokumentumokban még az angol szakkifejezés esetlen tükörfordítását viselte címként: Elmepark, Brain Park. Abból indult ki, hogy Budapest agglomerációja fenn nem tartható módon fejlődik, hiszen a tíz év alatt kiköltözött kétszázezer fővárosi csak aludni jár oda; a települések futnak az események után, erejüket kiszívja az ingázó lakosság. A városok versenyében alulteljesítő Budapest pedig az innovatív technológiákban élenjáró oktató- és kutatóintézetek, vállalkozások ösztönzésével - egy ún. tudáspólussal - pozicionálhatná magát Közép-Európában. Az új élcsapatot, a creative classt ökofalu, termálfalu, seniorpark szolgálná ki. Gauder lelkesedéséből egy alternatív "Metropolismodell" látomása született.
A fogantatás
Az Elmepark a helyszínt ugyan nem nevezte meg, de Kenyeresék addigra már kiszemelték a herceghalmi gazdaság földjeit. A kedvező pillanatot az addig tartós állami tulajdonban őrzött tizenkét állami gazdaság - köztük a HKG - privatizálása és az új földtörvény hozta meg (erről részletesen beszámolt Ferenczi Krisztina 2002-ben a Magyar Hírlapban, később pedig a Szüret című könyvében). Mindehhez a helyi polgármestereket is meg kellett nyerni (lásd Helyi színek című keretes anyagunkat). A terv végül felemásra sikeredett. De haladjunk sorjában.
A Talentis magánbefektetőinek 2001 végére már a tulajdonukban volt 4900 hektár, természetvédelmi oltalom alatt álló föld három nemzeti park - a Hortobágyi, a Büki és a Duna-Dráva - körzetében. E területeket - mivel nem beépíthetőek - olcsón megszerezhették, értéküket viszont, lévén eszmei, a HKG földjeinél is magasabbra taksálta az értékbecslő. A befektetők ezt a csomagot ajánlották fel a HKG kezelte földek tulajdonjogáért. Egy a Horn-kormány idejéből származó jogszabály ugyanis előírta a magántulajdonban levő természetvédelmi területek kisajátítását, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) pedig - amely e területek felett diszponált -, a cserét is lehetővé tette. Noha Kenyeresék 2001 végén megállapodtak a cseréről a KVI-vel és a környezetvédelmi tárcával, a tranzakciót nem sikerült időben végrehajtani. A végső pecsét Stumpf István kancelláriaminiszterre várt, aki a Narancsnak elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kérésére fontolta meg a döntést, hiszen közelgett a választási kampány. (A szocialisták így is ütőkártyaként használták a kormány ellen a tizenkét állami gazdaság privatizációját, amikről az első tényfeltáró cikkek már 2002 februárjában megjelentek.) Két módosítás azonban az új tulajdonosoknak kedvezett. Röviddel a kormányváltás előtt ugyanis az állami föld haszonbérletének idejét a Magyar Nemzeti Földalap Kht. a maximális húszról ötven évre hoszszabbította meg mind a tizenkét gazdaság esetében, és bérleti, illetve elővásárlási jogot is adott hozzájuk - abban a reményben, hogy két emberöltőnyi idő alatt már jogi személy is vásárolhat földet.
A földcsere melletti lobbizás közben a Talentishez közeli magánszemélyek a HKG-s dolgozók földjeiből is bevásároltak. A bicskei földhivatal ügyintézői máig emlékeznek arra a fiatalemberre, aki 2001-2002 fordulóján "harmincasával hordta be" az adásvételi szerződéseket olyan ún. húsz aranykoronás földekre, amikhez a tulajdonosaik még a HKG részvénytársasággá alakulása során jutottak hozzá, és ami sokuknak az egyetlen vagyona volt. Az akkor 24 éves Szabó Lehel - aki csak egy volt azon felvásárlók közül, akik eladásra bírták a helybélieket - annak idején három olyan társaságnak is tagja volt, amelyben S. Nagy Sándor - Kenyeres Sándor mammutos üzlettársa - fia is aktív volt. Hogy hol és mennyi földet szereztek így a későbbi tudásvölgy számára, pontosan nem tudni.
De nyilván nem vásárolnak annyi földet, ha nem bíznak abban, hogy a kis parcellákkal határos nagy földek, vagyis a HKG területei előbb-utóbb az övék lesznek. A gazdaság privatizációjának előkészítése 1999 nyarára nyúlik vissza, amikor a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt. képviselője, Szabó Csaba előbb elismerését fejezte ki a társaság "vezetésének, dolgozói kollektívájának" "magas színvonalú munkájukért" - áll a közgyűlési jegyzőkönyvben -, majd leváltotta az igazgatóságot. Köztük Göndöcs Gábort, aki húsz évig volt dolgozója és tíz éve vezetője a "minta" előtaggal büszkélkedő, stabil lábakon álló gazdaságnak. Utóda, Bognár Sándor a HKG főkönyvelőjéből lett vezérigazgató. A váltást gyors leépülés követte; a dolgozói részvények nagy része pillanatok alatt az ÁPV-re szállt, az ÁPV pedig átadta a részvénycsomagot a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB), amire a korábban tartós állami tulajdonban őrzött tizenkét gazdaság privatizációjáról szóló, 2001. március 14-i kormányhatározat jogosította fel. Mégpedig térítésmentesen, mert erre meg, "kivételesen indokolt esetben" a privatizációs törvény adott lehetőséget.
A kormány elvben a dolgozók vagyonhoz juttatása címén intézkedett, hiszen a részvények felvásárlását az általuk alapított társaságok (vagy ilyen társaságok által létrehozott újabb cégek) számára biztosította. Csakhogy egy kiskapu lehetővé tette, hogy a papírok néhány személy kezében koncentrálódjanak, akik akár túl is adhattak cégükön - innen nézve a kormányhatározat valójában külső érdekcsoportok előtt nyitotta meg az utat, szokatlanul kedvező feltételekkel. Az MFB egyik leányvállalata, az MFB Proxy Kft. révén a Háromhalom Rt.-vel privatizáltatta a HKG-t; e társaság papírjainak többségét viszont két magánszemély - a korábbi főkönyvelő Bognár Sándor és Flier János (felcsúti autóvillamosság-szerelő) - birtokolta egy harmadik cégen keresztül. Az őket váltó, 2003-ban színre lépő tulajdonosnak mindössze Bognárék cégét kellett megszereznie ahhoz, hogy a HKG Rt.-t a magáénak tudja - és törlesztenie az MFB-nél a privatizációs vételárat. Mivel ehhez két év türelmi idő járt (a "dolgozókra tekintettel" egyéb kedvező feltételekkel, például húsz év futamidő, háromszázalékos kamat), a visszafizetéshez már az új tulajdonosok fogtak hozzá. A vételár a privatizációt megelőző év saját tőkéjének hatvan százaléka, 788,88 millió forint volt.
Helyfoglalás
Időben és térben tehát Kenyeresék számára sok minden kedvezően esett egybe: a földcsere előkészítése, a földvásárlás, a HKG vagyonvesztése, majd a cég továbbadása Bognárék átmeneti jelenlétével. Az ÁPV Zrt. élén pedig - ahol olyan fontos dolgok dőltek el, mint a HKG korábbi vezetésének leváltása és a privatizáció előkészítése - 2001. február 28-ig Gansperger Gyula, a Fidesz egykori főkönyvelője töltötte be az elnök-vezérigazgatói tisztséget. Az elnök ismerte Kenyereséket, hiszen az ÁPV kedvéért több olyan céget hagyott ott 1998 augusztusában, amelyek később a Talentis Program befektetői lettek (így a Mammutot akkor többségben tulajdonló Burginvest Rt. fb-elnökségét, a Fény Passzázs ügyvezetőségét és a Mantaco fb-tagságát). Gansperger - aki jelenleg a KÉSZ Holding alelnöke - felvetésünkre nem kívánt reagálni.
Fontosak voltak a helyi kapcsolatok is. Az állami földekkel rendelkező, így ezeknél az ügyleteknél kulcsszerepet játszó Magyar Nemzeti Földalap (MNF) Kht. háromtagú felügyelőbizottságába Orbán Viktor Zachariás Józsefet, a HKG közgazdasági igazgatóját nevezte ki. Orbán kapcsolatban volt Bognár Sándorral is, hiszen családja rajta keresztül jutott a HKG határában fekvő ötvennégy hektáros felcsúti birtokhoz. És a fociszeretet Bognáron kívül Flier Jánossal is összekötötte: a két magánosító egymást váltotta az Orbánt is a csapatában tudó Felcsút SE vezetőségében.
Takács Ernő nem lát semmiféle nagy "fideszes" összeesküvést a tulajdonhoz jutásuk mögött. Pechükre az történt - érvel -, hogy "pont akkor privatizálták a HKG-t", amikor ők éppen e gazdaság földjeiben ismerték fel a tudásvölgy ideális helyszínét. "Hiszen ki az, aki inkább bérlővel vásárol lakást, mint üresen?" De ha már így alakult, Takácsék megállapodtak a HKG vezetőivel: ha a természetvédelmi területeket elcserélik a HKG földjeire, Bognárék számára levonulási területet biztosítanak. Ezért volt szükség a Bicskei Mezőgazdasági Rt.-re (ahol a későbbi talentisesek már 2001 végén birtokon belül voltak) és a vértesacsai agrárszövetkezetre (amihez meg Bognárék jutottak hozzá a HKG vagyonából, három kft.-n keresztül). A Herceghalom-Bicske/Vértesacsa transzfer végül földcsere nélkül is megszületett, de Bognárék csak akkor adták át a HKG Rt.-t, miután Takácsék hiteleztek nekik (mert a 2002-es kormányváltást követő "kedvezőtlen politikai klímában pénzügyi csávába kerültek" - fogalmaz Takács). A hitel fedezete a HKG részvénypakettje volt (ami közel félmilliárd forintot ér), így Bognárék nemcsak agrárcégekhez, hanem pénzhez is jutottak. A talentisesek pedig - Major Tamás és Tóth György személyében - 2003 májusában kerültek a társaság vezetőségébe; ezt követően Bognár Sándor még fél évig vezérigazgató maradt. Bognár, aki manapság a bicskei gazdaság igazgatóságának elnöke, frappáns magyarázattal szolgált a fenti tranzakció-sorozatra: "Régen volt." És ennél többet nem is akart hozzátenni.
Ami a földcserét illeti: a szocialisták, akik a kormányváltás előtt több interpellációban is kifogásolták a tizenkét agrártársaság privatizációját (Veres János, majd Keller László), és kormányra kerülésük után a folyamat visszafordításán dolgoztak. Többször is nekifutottak: először a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálódott, majd a földalap indított próbapert a HKG ötvenéves haszonbérleti szerződése ellen; végül az Orbán család gazdagodását firtató parlamenti vizsgálóbizottságot foglalkoztatta, jogszerűen jutott-e az exminiszterelnök felesége a felcsúti birtokhoz a Bognár által szerzett zsákmányból. Egyik sem járt számottevő eredménnyel. A szocialista-liberális koalíció mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy a felajánlott természetvédelmi területek értéke nem mérhető a HKG zsíros földjeiéhez. Benedek Fülöp címzetes földbirtok-politikai kormánybiztos 2003 őszén jelezte, hogy más helyen szívesen felajánlanak csereföldet a projekt számára, csak ne a legmagasabb aranykorona-értékű földet építsék be (erről lásd: A beláthatatlan régió, Magyar Narancs, 2003. július 31.). Manapság a Talentis azért lobbizik, hogy projektenként vásárolhasson földet, és arról is szólnak hírek, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) puhult az irányukban. Ezt az értesülést azonban Benedek Fülöp immár FVM szakállamtitkári minőségében cáfolta: "jelenleg nincs napirenden" a bérelt földek értékesítése - üzente, miután öt héten keresztül hiába próbáltunk személyes találkozót szervezni vele.
Kié a Talentis?
A Talentishez kapcsolódó csaknem harminc cég 2007 nyarán alakult holdinggá, az anyacég a Talentis Ingatlanberuházó Zrt. A korábban Silva System néven futó vállalkozás tartalmazza a 2001 augusztusában 2,5 milliárd forint értékben apportált tudásvölgy know-how-t, valamint ugyanennyi pénztőkét. Igazgatóságában Kenyeres Sándor és Takács Ernő mellett S. Nagy Sándor is helyet foglalt, aki korábban csak befektetőként vállalt szerepet, ám új minőségében sem kívánt nyilatkozni. A változatos típusú társaságokat, melyek között zrt., kft., kht. és termelőszövetkezet egyaránt megtalálható, részben a közös tulajdonosi kör, részben Takács Ernő személye köti össze. A holdinggá alakulással egy időben tisztult le az addig bonyolult üzletrészcseréket megélt társaságok háttere: a tíz projektcég mögé direkt vagy áttételes módon a Kenyeres Sándor által ügyvezetett, ciprusi bejegyzésű IGN került. A jelen cikk írásakor résztulajdonosokként szereplő ciprusi cégek Kenyereshez és munkatársaihoz, valamint az S. Nagy testvérekhez köthetők (utóbbiaknak kezdettől közel tizennyolc százalékos tulajdonrészük volt a Talentis Zrt.-ben, de az Agrogate-et megvalósító cégbe is beléptek nagyjából húsz százalékkal). A ciprusi cégek részesedési arányának változásából, újak fellépéséből a befektetői kör változására lehet következtetni, de az ő hátterüket nem ismerve az sem tudható, voltaképpen kik finanszírozzák "Közép-Európa első tudásvölgyét".
Helyi színek
A polgármesterek szerint sosem árt, ha jön egy fejlesztő. Különösen, ha a településközponttól látótávolságon kívül eső helyeken építkezik, mint ahogy a Talentis is. A fejlesztő munkahelyet teremt, iparűzési adót fizet, a képviselő-testület pedig a szabályozási terveken keresztül érvényesíti a település érdekeit. Bognár András, Páty független polgármestere (aki nem rokona Bognár Sándornak) "nagy tisztelője" Kenyereséknek, és sajnálja, hogy a termálfalu meghiúsulása miatt - ami elődje idejére esett, s, mint mondja, "ami megtörtént, az megtörtént" - a program elkerüli az ő birodalmát. A tizennégy Zsámert-településből a Talentis jelenleg négy egymással határosat érint: Mányt, Zsámbékot, Etyeket és Herceghalmot (Zsámert - Zsámbéki Medence Regionális Területfejlesztési Társulás). A négy főszereplőnek változatos a karaktere: Herceghalmot a gazdaság uralja, Zsámbék a térség kulturális központja, Etyek elválaszthatatlan a bortól - Mány pedig szunnyadó falu hozzájuk képest.
A talentiseseknek a 2006-tal kezdődő a harmadik politikai ciklusuk a helyi képviselő-testületekkel. A polgármestert jellemzően független szervezet adja; a térségben Bicske első embere szocialista, a perbáli fideszes, a töki pedig MIÉP-es. 2002-ig a legtöbb helyen a rendszerváltáskori polgármester tartotta magát, mára csak Biatorbágy és Herceghalom büszkélkedhet ezzel. Azóta instabillá vált a helyi hatalom: polgármesterek jönnek-mennek; Etyeké alig egy év után dobta a lovak közé a gyeplőt az őt ért támadások miatt, Mányé december elején mondott le, szintén személyes okokból. Talán meglepő, de a földrajzi közelség ellenére világok választanak el egymástól két települést - kevés polgármester van tisztában azzal, mi történik a szomszédban - hát még térségi szinten. A települések jó részén egy kevésbé látványos változás is megfigyelhető: fogyatkoznak az őslakosok a képviselők között, s így a prioritások is módosulnak. A milliárdosok falujában, Telkiben egyébként is kuriózum az őslakos; az 1800 lakosú Herceghalomba az ezredforduló táján költöztek be ötszázan, ámbár képviselőt még nem adtak. A fluktuáció miatt egy magánbefektető minden váltás után elölről kezdheti a lobbizást, és amíg a jogszabályok életbe nem lépnek, nem esküdhet meg rá, hogy érvényesülnek az érdekei. Ha viszont elég kitartó, nagyobb lesz a helyismerete, mint egy új polgármesternek vagy képviselőnek.
Polgármester-keringő
Az agglomeráció polgármestereinek 2002 őszén a Régiók Európája című konferencián "ajánlották fel" a régiófejlesztési gondolatot. Az akkori hírek szerint a zsámbéki térség önkormányzatai maguk jelentkeztek, hogy náluk valósuljon meg Közép-Európa első tudásalapú térségfejlesztése; és a csepeli, szentendrei meg egyéb kínálatból a Talentis választása rájuk esett. Persze izgalmas fordulat lett volna más helyszínt választani, hiszen egyetlen adminisztratív mozzanat hiányzott ahhoz, hogy tulajdonhoz jussanak a HKG Rt.-ben. Mint a háttérbeszélgetésekből kiderült, a polgármesterek többségének - akik közül minden második újonc volt - fogalma sem volt arról, hogy addigra már körbevásárolta őket a Talentis. 'ket meggyőzte az a négy és fél oldalas vázlat, amely csupa közérdekű fejlesztést listázott: infrastruktúra- és oktatásfejlesztés, akadémiai központ, inkubáció, tudástőzsde, "totemépület", e-régió, környezetfejlesztés stb. Szántó János, a térség településeit tömörítő Zsámert elnöke szerint nemcsak a program, hanem a vele felajánlott 500 hektáros terület ígérete is vonzó volt. A Talentis ugyanis azzal kecsegtette őket, hogy ha megvalósul a (főszövegben említett) földcsere, akkor a Zsámerttel közösen létrehozott kht. ekkora földapportot hasznosíthatna (a részletek ismeretlenek voltak). 2003. május 22-én a Zsámert belépett a Zsámbéki-medence Térségfejlesztési Kht.-ba, mindössze 720 ezer forintnak megfelelő, huszonnégy százalékos részesedéssel - a többi a Talentis Programiroda Kht.-é lett. Mégpedig azért - mint Takács Ernő kifejtette -, mert a nemzetközi modellekhez hasonlóan egy állami fejlesztési ügynökség is beszállt volna a tudásvölgybe.
A cikk elkészültét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet Oknyomozó programja tette lehetővé. Az Oknyomozót a Trust for the Civil Society in Central and Eastern Europe szervezet támogatja. A cikk teljes verziója elérhető a www.oknyomozo.hu weboldalon.
